PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE AZ EFOTT FESZTIVÁLON VALÓ MEGJELENÉSRE AZ EFOTT UNIVERSUM KERETÉBEN
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), illetve a Hallgatók Demokratikus Egyesülete (HDE) a társadalmi önszerveződések fontos ifjúsági, szociális és kulturális szerepét felismerve pályázatot ír ki civil-, társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, felsőoktatási intézmények, és a mellettük tevékenykedő ifjúsági szervezetek, határon túli szervezetek, valamint az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek részére az EFOTT fesztiválon történő megjelenésre.
A pályázaton olyan szervezetek vehetnek részt, melyeknek célcsoportja elsősorban az ifjúsági korosztály és tevékenységük közvetlenül érinti a fiatalok érdeklődési körét, szükségleteit, szociális és mentálhigiénés problémáit, vagy a fiatalok számára fontos értékeket képviselnek, információkat továbbítanak.
A fesztivál időpontja: 2026. július 08-12.
A fesztivál helyszíne: Sukoró
EFOTT UNIversum nyitvatartása: 2026. július 08-11. 10.00-21.00 (Szerda-Szombat)*
EFOTT UNIversum beköltöző nap: 2026. július 07. (előzetes egyeztetés szerint)
*A fesztiválon azon Civil szervezetek tudnak megjelenni, akik vállalják a meghatározott 4 nap nyitvatartási időt.
A fesztiválra a következő kategóriákban pályázhatnak a szervezetek:
(A pályázatban meg kell jelölni, hogy az adott szervezet mely kategóriába tartozik, mely besorolástól a kiíró
az elbírálás során eltérhet):
I. kategória: olyan civil szervezetek, amelyek a fesztivál alapvető, nélkülözhetetlen szolgáltatásainak, vagy azok egy részének biztosításában kívánnak önkénteseik révén részt venni. Ilyen szolgáltatásnak minősül különösen:
- egészségügyi járőrszolgálat, elsősegélynyújtás,
- mentálhigiénés szolgáltatás nyújtása,
- a köztisztaság biztosítása és fenntartása a fesztiválterületen,
- ingyenes csomag- és értékmegőrző szolgáltatás,
- közérdekű, a fesztivállal kapcsolatos információszolgáltatás.
II. kategória: olyan szervezetek, amelyek az EFOTT Fesztiválon önmaguk jobb megismertetése, bemutatása, saját szolgáltatásaik népszerűsítése, működésükkel kapcsolatos információk továbbítása céljából kívánnak megjelenni.
Ezen szervezetektől a megjelenés mellett elvárjuk egy vagy több olyan programötlet benyújtását, amely illeszkedik a pályázatban szereplő részletes kiírásnak és a Fesztivál minél több résztvevőjét legalább 1,5 órás időtartamra leköti. Ezen programokat az Elbíráló Bizottság jóváhagyása után a szervezet köteles a Fesztivál ideje alatt megvalósítani.
III. kategória: olyan politikai pártok ifjúsági szervezetei, melyek országgyűlési vagy európai parlamenti képviselettel rendelkeznek, vagy akik a legutóbbi magyar országgyűlési választásokon legalább 1%-ot elértek, vagy frakciópártok, és szeretnék bemutatni tevékenységüket kizárólag közösségi élet szempontjából. A jelentkezés feltétele a szervezet alapító okiratának vagy alapszabályának megküldése, valamint a későbbiekben a szervezők által készített etikai kódex aláírása. Továbbá kérjük azon szervezeteket, akik közvetlenül nem állnak kapcsolatban a fent említett politikai pártokkal, de be kívánják nyújtani pályázatukat, csatolják a valamelyik párt által aláírt befogadó nyilatkozatukat.
IV. kategória: olyan határon túli szervezetek, amelyek kötődnek a határon túli magyar nyelvű képzéssel
rendelkező felsőoktatási intézményekhez, vagy fő tevékenységi körük a határon túli magyar hallgatók
érdekvédelme, a közösségépítés segítése.
A II., III., IV. kategóriába tartozó sikeres pályázók részére minimum 2, maximum 6 db ingyenes heti bérletet, a
megjelenéshez szükséges alapvető infrastruktúrát (egységes méretű és megjelenésű faház, 230 V
áramellátás, külön egyeztetés alapján esetlegesen egyéb eszköz ideiglenes használata), kedvezményes
jegyvásárlási lehetőséget, különböző installációs eszközök (pl. nagyobb/kisebb faház, bútorok, egyéb
berendezési eszközök), kedvezményes áron való megrendelésének lehetőségét biztosítjuk.
A pályázat elbírálásának folyamán kiemelt bírálási szempont, hogy a pályázatot leadó szervezet tevékenysége és a fesztiválra tervezett kiállítói tevékenység mennyire áll összhangban az EFOTT UNIversum üzenetével:
- Mi az EFOTT csapata hisszük, hogy 2026-ban egyetemistának lenni menő.
- Hisszük, hogy egyetemistának lenni sokkal többet jelent a diplománál és a
kötelező óraszámoknál.
Tudjuk, hogy az intézmények milyen, a kötelező képzésen kívüli lehetőségeket, hallgatói életet, infrastruktúrát, élményt biztosítanak a saját hallgatóik számára. - Az EFOTT UNIversum célja, hogy ezek az üzenetek eljussanak a jelenlegi és a leendő hallgatókhoz egyaránt.
A pályázók elfogadják, hogy a pályázatokra vonatkozó döntés ellen a jogorvoslat kizárt.
A sikeres pályázókkal szerződést köt a fesztivál szervezői által kijelölt szervezet. Az EFOTT UNIversumban történő megjelenésnek külön díja van, amely a megrendelt szolgáltatások alapján (megítélt jegyeken felül igényelt EFOTT jegyek, kiállítói eszközök bérlése... stb) kerül megállapításra. A kedvezményes csomagajánlatok a pályázati linken keresztül érhetőek el.
A Fesztivál során a pályázati kiírásnak való megfelelést, valamint az EFOTT UNIversum nyitvatartási
idejében való megfelelő helyszíni jelenlétet szervezőink ellenőrizni fogják. .
A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikusan történhet az alábbi linken keresztül:
www.universum-civil.hookkft.hu.
További információk a universum@efott.hu email címen és az Efott Fesztivál honlapján.
- Pályázat kiírása, jelentkezés: 2026. február 27. (péntek)
- Pályázat beadási, igényleadási határidő: 2026. április 24. (péntek)
- Eredményhirdetési határidő: 2026. április 30. (csütörtök)
- Megrendelő felület megnyitása: 2026. április 20-tól. (hétfő)
- Megrendelések, technikai igények leadásának, szerződések megkötésének határideje: 2026. június 05. (péntek)





?>